költséghatékony leltár

dws_web_blog_02_publicTalán nem szorul magyarázatra, hogy a l’art pour l’art tevékenység – legyen az bármilyen kis költségvetésű – egy gazdasági vállalkozás életében többnyire elpazarolt idő és energia, azaz kidobott pénz.

Ha egy tevékenységet elvégzünk, tegyük azt úgy, hogy az adott keretek között a legjobb eredményre vezessen, legbiztosabban elérje a célját.

A leltár célja kettős. Egyrészt szól a jogszabályi megfelelésről (a Számviteli (2000. évi C.) Törvény szerint a vállalkozónak a mérlegtételek alátámasztásaként minden üzleti év zárásakor leltárkészítési kötelezettsége van), másrészt remek alkalom a vállalkozás eszközeinek és/vagy forrásainak tételes számbavételére.

Bizonyos üzemméret alatt a feladat egyszerűen kezelhető, az eredmény jól kontrollálható. Azonban e fölött már részletes tervezést és jelentős szervezést igényel. Még nagyobb méret esetén óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy saját erőforrással vagy külső leltárszolgáltatóval célszerű lebonyolítani a feladatot.

A teljesség igénye nélkül néhány érv a külső leltárszolgáltatóval végzett leltárak mellett és ellen a humán oldalon:

  • a leltározók termékismerete
  • a leltározók objektivitása
  • a leltározók költsége
  • a leltározók elkötelezettsége
  • a leltározók megbízhatósága
  • a leltározók terhelhetősége
  • a menedzsment motivációja
  • a menedzsment kapacitása

Hogy ezek közül melyik érv és melyik ellenérv, több tényezőtől függ:

  • a leltározók és a menedzsment a saját dolgozókat vagy egy külső cég embereit jelenti
  • a cégkultúra mennyire toleráló
  • a pénz-idő-minőség hármasból melyik az elsődleges preferencia, stb.

És még koránt sem értünk a szempontok végére:

  • korábbi pozitív vagy negatív tapasztalatok
  • legjobb szolgáltató választása, stb.

Az üzenet leginkább talán az lehet, hogy ahány ház, annyi szokás. Látszólag ugyanaz az adottság, ami az egyik helyzetben a külső leltárszolgáltató bevonása mellett szól, a másikban akár el is lehetetleníti azt.

Általános, minden helyzetben változtatás nélkül alkalmazható szabályt eddig nem sikerült alkotni, azonban két dolog biztosan elmondható:

  1. minden esetben érdemes áttekinteni a lehetőségeket, és a vállalkozás egésze szempontjából legjobb megoldást választani;
  2. a világ a külső szolgáltatós leltárak irányába halad.

Ha a cikk olvasása előtt arra számított, hogy egzakt választ kap, vagy egyből az egyetlen igaz választ kapja, talán csalódott. Sajnos azzal nem tudunk szolgálni, és nem is állítjuk magunkról, hogy ismerjük. Azonban egy díj- és egyéb kötelezettségektől mentes konzultációra szinte mindig kaphatók vagyunk, és garantáljuk, hogy az adott konkrét helyzetre a tudásunk és tapasztalatunk szerinti legjobb megoldást szállítjuk.

A következő cikkben egyoldalúan vizsgáljuk meg a külső leltárszolgáltatóval végzett leltár előnyeit és kihívásait.

s